Negyedik nap. Ma tényleg turista voltam. Reggel ellátogattunk H nagynénémmel a néprajzi múzeumba, fúú rohadt sok féle nép él ebben az országban. A múzeum rohadt érdekes volt, népi öltözetek, szokások voltak bemutatva és a múzeumkertben felépített lakóházakba nézhettünk be. A legtöbbjük fából vagy cserjéből készült, elég klafa habár tűzveszélyes. Kicsi helyiségekben laktak az emberek (mer sok kicsi kis helyen is elfér). Felmásztunk mindenhova :)

Aztán megrohamoztam az ajándékboltot, vettem csomó cuccot a barátoknak…

Utána meg Van Mieu-t néztük meg, ami valami iskola volt, és konfuciusznak lehet ott áldozni (mert ő a tanulás nagymestere) és a diákok mindig idelátogatnak a vizsgák előtt egy kis szerencséért. Csomó kőteknös van, azokat szokták simizni, de most betiltották a simizést, mer úgy lekoptak a teknősfejek, hogy már fénylik mindegyik orra.

Kurvajót kajáltunk nagynénémmel, tavaszi tekercset, de kicsit mást, mint amit csinálni szoktunk otthon. Egy bazinagy rák is van benne, uhh imádom. Nagyonjó volt, még mindig tele vagyok tőle.

Vacsi után már rohadt fáradt voltam, de rámtelefonált Q nagynéném, hogy elvisz vásárolni. Mondom úristen, mindjárt behalok, olyan álmos vagyok, nemhogy shoppingolni képes legyek. Hát képes voltam rá :D Elvitt egy olyan helyre, ahol MINDEN kacat előfordult. Próbáltam mértékletes lenni, de nagynéném folyton: na, ezt is meg ezt is még, nyugi tök olcsó. Na ne szégyenlősködj… LOL minden szart összevásárolt nekem, a nagyrészét megkapják a barátaim ajándéknak, mer ennyi cuccot egy életben nem használok el. Haha. Q nagynéném amúgy nagy shopping mániás, folyton csillogós cuccokat hord meg odavan a kacatokért. Sokszor rá hasonlítanak engem, ami azért alaptalan, mert nagynéném rohadt felelőtlen. Eléggé elcseszett családja van, a válásban lévő férje (mármint egymással válásban) egy köcsög, a gyerekeire meg 1 idióta néni vigyáz és eléggé buták lettek ők is szegények…

H nagynéném meg rohadt jófej, jó mókákat tud mindenfelé, de már sok éves és még mindig hajadon, és az egész család baszogatja, hogy menjen már férjhez. De nem tud kihez, mer ilyen távkapcsolatai vannak meg random pasikkal van… ahh néha rá is hasonlítanak engem… amit szintén nem szeretek, mert H nagynéném meg párkapcsolati szinten rohadt felelőtlen. Igazából mindig fél a kötöttségektől, ezért külföldiekkel jön össze, mert ők úgyis másik országban laknak, aztán arra hivatkozik, hogy jaj messze vannak és úgysem sem ebből semmi… pedig szerintem helyben is találna magának valakit, nem hiszem el, hogy nem.

Most hazajöttem, holnap esküvő. Ott akartam lenni a ceremónia elejétől, de kitiltottak minket. Nemrég halt meg nagypapám és nem akarják, hogy rossz szellemet hozzunk nekik. Nembaj, megértem, itt mindenki nagyon babonás.

Holnap esküvő, szombaton meg elzarándokolunk 1 szentélybe a hegyekbe, állítólag parás út lesz. Folyón át kelünk meg hegyet mászunk, várom.

Hanoi, harmadik nap

Ez a harmadik nap, hogy itt vagyok. Megérkezésemkor eleinte furcsán éreztem magam, próbáltam minden impulzust magamba zárni, az épületek stílusát, az embereket a zajokat. Nagymamám először nem tudta a nevem. Nem sértődtem meg, inkább csak sajnáltam, hogy ez a helyzet. Meg itt nem szokás egymás nyakába borulni, ha régóta nem látták egymást az emberek, pedig igen régóta – kb 5 éve – nem láttam a vietnámi rokonaimat, és azt vártam, hogy örömkönnyek hullanak majd.

Újra meg kellett ismerkedni mindenkivel, hiszen hiába egy család vagyunk, az élő viszonyt semmi sem pótolhatja. Szóval nyitni kellett mindenre.

Hát nem kellett sok idő, eléggé jól érzem magam. Ez az út sokat fog jelenteni nekem.

Egyfelől felkutatom a gyökereimet. Mindig is azt éreztem Pesten, hogy kívülálló vagyok, ezért kiskoromban minden erőmmel azon voltam, hogy befogadjanak. Úgy éreztem, nekem nincs annyi jogom, mint a többi gyereknek. Aztán valamikor kamaszkoromra ezt kinőttem, viszont még akkor sem érdekelt a vietnámi kultúra. De most már igen.

Ehhez az úthoz csak most értem meg, mert tudom, mi a célom azzal, hogy hazalátogattam. A család nekem nagyon fontossá vált, a részének lenni sok felelősséggel jár. A vietnámi világnézet eléggé konzervatív és nekem valahol tetszik ez a konzervativizmus: határt szab és tudom, mik az értékek az életben. Persze a határok azért vannak, hogy néha áthágjuk őket, szerintem az én szüleim generációja már igencsak szabadelvű de mégis tiszteletet mutatnak a konzervatív értékek felé. És ez az, ami nagyon tetszik.

Második napon elmentünk egy filmgyárba, ahol egy elismert rendező által készített dokumentumfilmet nézhettünk meg a dédnagypapámról, aki híres történész, nyelvész és tanár volt. Ő és a felesége sokat tettek azért, hogy az emberek tudatát felnyissák, a szabadságra nevelték őket és a tanulás fontosságát hangoztatták. Megtaláltam magam ebben a szellemiségben. Én is szeretek tanítani, és átadni magamból egy darabot, mert hiszek abban, hogy azt az értéket, amit képviselek, érdemes tovább adni. Hogy mit képviselek? A toleranciát. De nem azt, amire most mindenki gondol :P Nem akarok a melegek vagy kisebbségiek egyenjogúságáért harcolni, sokkal egyszerűbb az én toleranciám. Egyszerűen a türelem mások elfogadásához.

Ma gtalkon beszéltem Pistikével, mondtam neki, hogy tetszik nekem a NOKIA nevű srác. Erre kiakadt, hogy ő egy *b_d_s zs_d_*, másrészt kijelentette, hogy *szörnyű az a srác*. Na hát Pistike a legjobb ellenpéldája az általam képviselt értéknek :). Erre én csak ennyit válaszoltam: Pistike, te is szörnyű vagy, mégis elvisellek. Annyi biztos, a Pistikéhez sok tolerancia kell :)

Ma végiglátogattuk a rokonság sírjait a temetőben. Az első helyen volt egy kígyó, s az a hiedelem járja, hogy a temetőben lakó állatokba az ősök szelleme költözik. Hát nem tudom. Ambivalens érzéseim vannak, mert megértem a hívőket és megértem a szkeptikusokat is. A hit megnyugtat, mert választ ad a megválaszolatlan kérdésekre. A szkepticizmus pedig a földön tart, és a realitás az, ami jelzi, hogy él az ember. Ha választanom kellene az könnyű álom és a fájdalmas igazság között, akkor egyértelmű a második.

Ezért is gondoltam fontosnak, hogy Eufrozina tudjon arról, hogy a pletyka szerint a Béla megcsalja őt. Nincs rá semmi bizonyíték, viszont én és a többi lány mi nem vagyunk senkik, hogy ítélkezzünk Eufrozina felett: megvédjük a hírtől, hátha nem igaz. És ha mégis igaz? Szerintem joga van tudni, és saját döntését meghozni ez alapján.

Füstölőket kellett égetni, gyümölcsöt meg virágot áldozni és imádkozni. Nekünk nem olyan az imádkozás, mint a kereszténységnél, nincsenek imaszövegek. Igazából én tök random motyogtam magamban. Megszólítottam azt, akinek a sírjánál álltam, bemutatkoztam, kiknek a leszármazottja vagyok, és azt mondtam, hogy áldjon meg, adjon sok szerencsét és boldogságot meg egészséget és ilyeneket. Kiskoromban, emlékszem, még egész konkrét dolgokat kértem: barbie babát meg plüss kutyát, stb. :)

A szertartás megnyugtat. És a kilátás is. Egy hegyen voltunk, egy tóra lehetett lelátni, sütött a nap és nagy csend volt. Szép volt és spirituális. Anyukám azt mondta, öreg koromra én is hinni fogok ezekben a dolgokban (mert ő most nagyon hisz), és lehet, igaza lesz. Most elindult bennem valami.

Holnap még mesélek a kajákról. Talán képek is lesznek :)

A konkrét célja az utazásomnak az unokatesóm esküvője, ami pénteken lesz. Alig várom :)